2023.12.08.
Társadalmi fejlődés és változások az FTI háziversenyén
20231128-100606-thumb.jpg
Az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézete „Társadalmi fejlődés és változások: Tanulás, képzés, munkaerőpiac” címmel tartotta meg tudományos diákkonferenciáját 2023. november 28-án.

Az eseményen számos izgalmas és innovatív kutatási projektet mutattak be, amelyek érdemesek lehetnek majd a 37. Országos Tudományos Diákkonferencián való előadásra is. A bizottságot Kraiciné Dr. Szokoly Mária címzetes egyetemi docens vezette elnökként, tagjai Dorner Helga intézetigazgató, habilitált egyetemi docens, és Tóth-Téglás Tünde egyetemi adjunktus voltak.

Négy díjazott hallgató közül hárman továbbjutottak az országos fordulóra:

  • Gagna Ivett Rebeka közösségszervezés alapszakos hallgató "Demokráciára és aktív állampolgárságra nevelés a Waldorf pedagógia módszereivel" címmel, Déri András Péter témavezetésével, amellyel az I. helyezést ért el.
  • Köllner Dóra Mária emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgató, "Időskori tanulás támogatása egyéni tervezésű fejlesztő eszközök alkalmazásával" címmel, Schiller Emese témavezetésével, amellyel I. helyezést ért el.
  • Tóth Dorottya emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgató, "A fluktuáció okainak és megoldási lehetőségeinek vizsgálata" címmel, Csehné Dr. Papp Imola témavezetésével, amellyel I. helyezést ért el.
  • Miklos Tihamér Attila emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgató, "A frissdiplomás erdélyi magyarság munkaerőpiaci helyzete Romániában", Csehné Dr. Papp Imola témavezetésével, amely innovatív kutatási területe révén különdíjban részesült.

A bemutatott pályamunkák nemcsak értékes kutatási eredményeket tártak fel, hanem friss és újszerű nézőpontokat is megnyitottak az andragógia és pedagógia területén zajló tudományos kutatásokban.