Érdekel, hogyan működik az emberi gondolkodás? Szeretnéd felfedezni? Legyél az ELTE PPK Számítógépes és kognitív idegtudomány mesterképzési szak hallgatója!
A szak elvégzésével megtanulod, miként vizsgáld az emberi megismerést és tudást a tudáselemzés és tudásszerveződés módszereinek segítségével. Diplomával a kezedben folytathatod karrieredet akadémiai körökben (például doktori képzésben, alapkutatásban), de az alkalmazott kutatás területén is el tudsz helyezkedni például az oktatásban, az IT-szektorban (interakció-tervezés, használhatóság, tudásmenedzsment stb.), az orvosbiológiai és klinikai kutatásban és a versenyszférában is.
Bemeneti feltételek
A Bologna-rendszerű mesterszakokra történő jelentkezés és felvétel feltételei a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.évi CCIV. törvény 16/A. §-a alapján a hivatalos kiadványként közzétett képzési és kimeneti követelmények szerint meghatározottak. Ennek elérhetősége ezen a linken található. Amennyiben a jelentkező a szükséges végzettséggel és az intézmény által megállapított és hivatalosan közzétett egyéb feltételekkel nem rendelkezik, jelentkezését a felvételi eljárásból ki kell zárni.
A) Feltétel nélkül elfogadott alapképzési szakok: pszichológia, a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus, a biológia alapképzési szakok, a szabad bölcsészet alapképzési szak filozófia specializációja.
Amennyiben a fentiekben felsorolt végzettséggel rendelkezik, illetve fog rendelkezni felvételi döntés meghozataláig, nincsen szükség előzetes kreditvizsgálatra.
B) A fentieken felül, bizonyos feltételek mellett az alábbi végzettségre épülő jelentkezéseket is el kell fogadnunk.
Feltételekkel elfogadott, elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: bármely alapképzési vagy mesterképzési szak, amennyiben a hallgató rendelkezik 30 kredittel az alábbi területekről: matematika, statisztika, informatika, filozófia, logika, nyelvészet, élettani ismeretek.
A feltételt, vagyis a felsorolt kreditek meglétét egy ún. előzetes kreditvizsgálat során tudjuk megállapítani, melyet Önnek kell kezdeményeznie a honlapunkon található ŰRLAP kitöltésével.
Beküldési határidő: 2026. február 15.
A kérelem be nem nyújtása a felvételi eljárásból való kizárást vonja maga után.
Ha végzettségét a végső hiánypótlási határidőig nem igazolja, jelentkezését kizárjuk a felvételi eljárásból. Amennyiben e félévben tesz záróvizsgát, és oklevele nem készül el addig, akkor az oklevél helyett egy, a sikeres záróvizsgáról és az oklevél megszerzéséről szóló igazolást is elfogadunk. Sikeres felvétel esetén azonban oklevelét legkésőbb a beiratkozáson be kell majd mutatnia.
Külföldi végzettség továbbtanulási célú elismertetése
Beküldési határidő: 2026. február 15.
Ha tanulmányait külföldi intézményben végzi/végezte, a honlapunkon található ŰRLAP kitöltésével kezdeményezheti a szakképzettség továbbtanulási célú elismerését.
Kérjük, hogy az űrlap kitöltésén túl olvassa el figyelmesen a felvi.hu „Külföldi felsőfokú végzettségek továbbtanulási célú elismerése” című fejezetét is.
Beküldendő dokumentumok
KÖTELEZŐ DOKUMENTUMOK
A kötelezően beküldendő dokumentumok részben a felvételi vizsgák szervezéséhez (szakmai önéletrajz és motivációs levél), részben egyes önálló jogcímek pontszámításához (referenciamunka) szükségesek.
A következő dokumentumokat 2026. május 31-ig a felveteli.dok@ppk.elte.hu e-mail címre kell megküldeni, ezek hiányában a jelentkezőt kizárhatják a felvételi eljárásból:
- angol nyelvű szakmai önéletrajz és motivációs levél (önálló pontszámmal nem értékeltek),
- angol nyelvű referenciamunka (legfeljebb 60 pont, max. 15 szöveges oldal)
A referenciamunka bármely olyan angol nyelvű írásbeli szakmai dolgozat, amely a jelentkező saját alkotása (műhelymunka, gyakorlati dolgozat, szemináriumi dolgozat, szakkollégiumi kutatási beszámoló, szakmai cikk, tanulmány stb.). A jelentkező készíthet a jelen felvételi céljából új, önálló dolgozatot, amely lehet egy korábbi munkájának továbbfejlesztett változata. A referenciamunka terjedelme maximum 15 szöveges oldal (ebbe nem tartozik bele a címlap, tartalomjegyzék, szakirodalmi lista, mellékletek stb.), formai megkötés nincs. Abban az esetben, ha a dolgozat megjelent vagy formális oktatás keretében bemutatott anyag volt, akkor a beadott dolgozaton fel kell tüntetni, hogy az milyen keretben, milyen műfajban készült vagy a megjelenés helyét. Társszerzős munkák esetén %-osan fel kell tüntetni, hogy mennyi a jelölt saját része a végső dolgozatban.
A referenciamunka határidőn túli benyújtása a felvételi eljárásból való kizárást vonja maga után.
A referenciamunka értékelési szempontjai a következők (minden összetevő legfeljebb 12-12 ponttal értékelhető):
- a vizsgált kérdés szakirodalmi megalapozottsága, kreativitása; a hipotézis(ek) szabatos megfogalmazása,
- megfelelő kutatási módszere(ek), statisztikai hipotézisellenőrző eljárás(ok) választása, és azok alkalmazásának világos bemutatása,
- az eredmények áttekinthető, statisztikai-módszertani és szakterületi szempontból is megalapozott bemutatása,
- a saját eredmények elhelyezése a téma kutatásában, önreflexió a vizsgálat erősségeire, gyenge pontjaira,
- összbenyomás a referenciamunkáról.
A 2006. február 1. után szerzett magyar felsőfokú és felsőoktatási szakképzésen szerzett oklevelek adatait a Hivatal elektronikus úton veszi át a felsőoktatás információs rendszeréből. Kivétel, azaz fel kell tölteni a felvi.hu-ra a tanítói oklevelet, ha idegennyelvi műveltségi területen végzett, illetve azokat az okleveleket, ahol a képzést idegen nyelven végezte a jelentkező és a záróvizsgát is idegen nyelven tette le. A végső hiánypótlási határidő 2026. július eleje (később pontosítjuk).
A jelentkezés utáni fontosabb határidők, időpontok a felvételi eljárásban
(Kérjük, kövesse az Oktatási Hivatal által közzétett információkat is!)
A felvételi beszélgetés időpontja: 2026. június 12.
Adat- és sorrend módosítási határidő a felvi.hu-n: 2026. július eleje (későbbiekben pontosítjuk)
Végső hiánypótlási határidő a felvi.hu-n: 2026. július eleje (későbbiekben pontosítjuk)
Vonalhúzás várható időpontja: 2026. július második fele (későbbiekben pontosítjuk)
A felvételi beszélgetésre külön behívó levelet küldünk minden érintett jelentkezőnek a vizsgabeosztás elkészülte után, de legkésőbb a felvételi vizsga időpontját megelőzően 15 nappal. Az értesítést a felvételi rendszerben megadott e-mail címre küldjük ki. Kérjük, ellenőrizzék le ezt, és szükség esetén módosítsák a felvi.hu-n. A szóbeli vizsga díja a közzétett adatoknak megfelelően 4000 forint. A díj befizetésével kapcsolatos teendőkről szóló ismertetőt az e-mailben megküldött behívó levéllel együtt fogja megkapni.
Felvételi beszélgetés, pontszámítás
A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 34. §-a alapján a mesterképzésben a felvételi követelményeket és a rangsorolás módját a felsőoktatási intézmény szabályozza, de csak az a jelentkező vehető fel, akinek pontszáma az adható maximális pontszám 50 százalékát eléri.
Az ELTE Felvételi szabályzata értelmében az a jelentkező, aki az adott szak felvételijének bármely részeredményében (a többletpontokat kivéve) 0 pontot ér el, erre a szakra nem nyerhet felvételt.
Legfeljebb 100 pont szerezhető, az alábbi megoszlás szerint:
1. Referenciamunka (legfeljebb 60 pont):
A referenciamunka értékelési szempontjai a következők (minden összetevő legfeljebb 12-12 ponttal értékelhető):
- a vizsgált kérdés szakirodalmi megalapozottsága, kreativitása; a hipotézis(ek) szabatos megfogalmazása,
- megfelelő kutatási módszere(ek), statisztikai hipotézisellenőrző eljárás(ok) választása, és azok alkalmazásának világos bemutatása,
- az eredmények áttekinthető, statisztikai-módszertani és szakterületi szempontból is megalapozott bemutatása,
- a saját eredmények elhelyezése a téma kutatásában, önreflexió a vizsgálat erősségeire, gyenge pontjaira,
- összbenyomás a referenciamunkáról.
2. Felvételi beszélgetés (legfeljebb 30 pont):
szakmai beszélgetés angol nyelven a jelentkező szakmai hátteréről, tudományos érdeklődéséről és szakmai terveiről a beküldött szakmai önéletrajz és motivációs levél alapján.
3. Többletpontok (legfeljebb 10 pont):
- az előnyben részesítés eseteiben (hátrányos helyzet, fogyatékosság, gyermekgondozás) bármely igazolt jogcím alapján 5,
- angol nyelvismeret mellett másik nyelvből tett C1 (korábban felsőfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga esetén 5,
- magyarországi OTDK első három helyezettje, illetve a „Kardos Lajos pszichológia verseny” első három helyezettje 5 többletpont.
A képzés bemutatása
A képzési idő: 4 félév
Megszerzendő kreditek száma: 120
Munkarend: nappali
Finanszírozási formák:
- állami ösztöndíjas
- önköltséges: 800.000 Ft/félév
Képzés helye: Budapest
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles számítógépes és kognitív idegtudományi kutató.
Képzés nyelve: angol
A képzés tantervét innen töltheti le.
2025-ös felvételi ponthatárok:
Budapest MNA - 70
Budapest MNK – 63
A képzés célja
A szak elvégzésével megtanulod, miként vizsgáld az emberi megismerést és tudást a tudáselemzés és tudásszerveződés módszereinek segítségével. Az itt szerzett ismeretekkel képes leszel ötvözni a tudáselemzés formális (matematikai, logikai, filozófiai, nyelvelméleti), biológiai (biológiai rendszerek, idegrendszeri szerveződések és zavaraik) és mérnöki (gépi rendszerek, számítógépes technikák) szempontjait, és ezeket kognitív tudományi kutatásokban is tudod alkalmazni.
A képzés főbb tanulmányi területei – a belépéshez elfogadott szak tartalmának függvényében:
- neurobiológiai, matematikai, informatikai ismeretek
- bevezetés a kognitív pszichológiába
- statisztika
- kísérlettervezés
- a kognitív pszichológia fő ágai: észlelés, emlékezet, tudat és figyelem, gondolkodás és nyelv
- nyelvészeti alapismeretek
- pszicholingvisztika
- neuropszichológia
- evolúciós pszichológia
- ismeretelmélet
- programozás
- intelligens rendszerek
- tudományfilozófia
- kultúraszociológia
A kognitív idegtudomány (Cognitive Neuroscience) specializáción olyan területeken sajátíthatsz el tudást, mint a kognitív idegtudomány, kognitív neuropszichológia, kognitív informatika az emberi látásban, kognitív fejlődéskutatás, tudás és kultúra, humánetológia, vizuális idegtudomány, nyelv, megismerés, tudat és fejlődésük, numerikus megismerés, megismerési folyamatok pszichofiziológiája, agyi képalkotó eljárások.
A 2026-os eljárásban tervezzük indítani a társas és kognitív fejlődés (Social and Cognitive Development) specializációt is, részletek hamarosan.
Diploma után
Hallgatóink a képzésen megszerezhetik a szükséges elméleti és gyakorlati tudást ahhoz, hogy akadémiai körökben (például doktori képzésben, alapkutatásban) folytassák a karrierjüket, de az alkalmazott kutatás területén is el tudnak helyezkedni például az oktatásban, az IT-szektorban (interakció-tervezés, használhatóság, tudásmenedzsment stb.), az orvosbiológiai és klinikai kutatásban és a versenyszférában is. A végzettség birtokában egyszerre több tudományterületen is rendelkezni fognak megalapozott ismeretekkel, ezáltal alkalmasak lesznek arra, hogy olyan munkakörökben dolgozzanak, ahol hidat építhetnek a különböző tudományágak között.
Tájékoztató videók
A számítógépes és kognitív idegtudomány mesterszak tájékoztatója az alábbi videóban 30:20-től látható: