Az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó ingyenes pszichológiai tanácsadását bármelyik karról igénybe vehetik a hazai és külföldi hallgatók, valamint az egyetemi dolgozók is. A Tanácsadó egyben az összegyetemi feladatok koordinálását és a kari tanácsadók szakmai támogatását is biztosítja.
Az Életvezetési Tanácsadó pszichológusai különböző kihívást jelentő élethelyzetekkel kapcsolatban nyújtanak segítséget:
családi, magánéleti és munkahelyi konfliktusok
tanulással/munkával kapcsolatos problémák,
döntési nehézségek (szakdolgozat, elköltözés, összeköltözés, munkavállalás stb.)
beilleszkedési nehézségek
szorongás, stresszkezelési nehézségek
hangulatzavar
kapcsolatteremtési nehézségek
önértékelési zavar
motivációhiány, a választott pályával kapcsolatban felmerülő kétségek
fontos személy elvesztése
életúttervezéssel kapcsolatos kérdések, vagy ha úgy érzi elakadt valamelyik területen.
Krízishelyzetekben pedig az alábbi elérhetőségeket javasoljuk: S.O.S. Elérhetőségek
Az ELTE PPK Életvezetési Tanácsadó által nyújtott egyéni pszichológiai tanácsadás szolgáltatás térítésmentesen érhető el az ELTE összes polgárának magyar és angol nyelven.
E-mailes bejelentkezést követően egy űrlapot küldünk ki, és időpontot egyeztetünk. Ezután egy pszichológussal dolgozhat együtt személyes vagy online formában jellemzően 1-6 alkalommal. A konzultáció személyes jelenlét esetében az ÉT megadott címei valamelyikén, illetve online tanácsadás esetén Microsoft Teams-en (caesar-os e-mail címmel), vagy Zoom-on keresztül történik.
Ha ön pszichológus hallgató, kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben részt vesz az Életvezetési Tanácsadóban tanácsadáson, abban az esetben, legkorábban a folyamat lezárását követő félévben jelentkezhet hozzánk szakmai gyakorlatra.
FONTOS!
A pszichológiai tanácsadást valamennyi kliens teljes diszkréció mellett veheti igénybe, a pszichológusok szakmai etikai kódexének előírásai szerint működünk, az Életvezetési Tanácsadó munkatársainak titoktartási kötelezettsége van.
Az Életvezetési Tanácsadó a szolgáltatásának igénybevételéről, illetve annak bármely részletével kapcsolatos információt senkinek nem ad ki. Ez alól kizárólag, az alábbi esetek képezhetnek kivételt (a kliens előzetes tájékoztatása mellett):
ön- és/vagy közveszélyes állapot
kiskorú bántalmazásának gyanúja
bírósági eljárás esetén
Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találja: magyar nyelvű, angol nyelvű